52 évem elszelelt...

Tudom az 52 nem kerek szám, de önmagamnak megér egy "misét". Reggel arra riadtam, hogy gondolkozok. Mondanom sem kell, rögtön leizzadtam, hiszen megerőltető volt, az én képességeimmel. Komolyra fordítva, amennyire lehet: Mi minden volt, ami idáig vezetett. Elfogult lettem önmagammal szemben, vagy csak kritikus. Visszamentem az időbe 1998 nyara, amikor is egy lány a Mátyás pince falánál souvenirokat árult. Egy mindig mosolygós lány, aki könnyedén tudott, jóízűen nevetni. Ugyanaz aki amikor megkérdeztem, hogy megvár-e, igent mondott, de megijedt és nem volt a megbeszélt helyen. Ne építsünk a múltra? Van benne valami, ezért inkább arra vagyok, lennék kiváncsi, hogy mitől lesz valaki ilyenné, mint Orsibaba. Közben szomorúan vettem tudomásul, hogy a blogol.hu-n írt blogom eltünt, mivel a blogol.hu bezárt. A csuda vigye el. Különös de igazából bosszúvágyam nincs, de azért az igaz, nem szeretek senki adósa maradni.. Őszinte akarok lenni önmagamhoz és belátom, komoly szerepem volt abban, hogy a dolgok idáig fajultak. Nem ellentmondásként, de egy biztos, ezt nem érdemeltem, így.. Hogy önmagamat ismétlem? Mi újat is mondhatnék 52 évesen?  egyéni megemlékezésem..  Tovább inkább magamban "sírok" Na persze, el ne felejtsem, csíra uraságnak is ma van a születésnapja, igaz, neki az 57.!

Remény múlása...

Nem láthatom szép arcodat,
mosolyod, emléked megmaradt.
Hallani vélem kedves hangodat,
hiányodtól szivem megszakad.

Álmodtam veled jelent jövőt,
mostanra átkozhatom az eljövendőt.
Szerelmünk reményem multé vált,
ezen nem változtat remény, okoz halált.