A boldogság csak álom ?

A boldogság csak álom ?
Egykor boldog család.

2015. november 5., csütörtök

Tegnap bosszankodtam és mulattam..

Tegnap megint egy kis adrenalin túltengésem volt, mivel Csírácska tanár úrral találkoztam, ahol kivételesen én voltam a sértet. Az első perctől egy komédia volt. A kezdet: A Bíró mindenáron arra próbált rávezetni, hogy én csak veszíthetek, mivel az előző jogerős ítélet erre vonatkozólag is utal, hogy Csíra uraság ártatlan, csak védekezett. Na meg az sem utolsó, hogy én még mindig nem fizettem be a 10ezret, amit mint magánvádló be kellett volna. Ha nem fizetem, a NAV 40ezret hajt be rajtam. (sok szerencsét, hátha valakinek sikerül) E burkolt fenyegetés ellenére sem álltam el a feljelentésemtől, így nekivágtunk az ügynek. Kár hogy nem lehetett videóra venni, mert szórakoztató volt. Kicsit rövidre fogva a 2 szünettel lebonyolított, 3 órát: Meghallgatott engem, kezdődtek a gondok, 4 év távlatából nem emlékeztem minden részletre, csak nagy vonalakban. (bocsánat Bíró úr vannak, voltak nagyobb gondjaim is, mint minden részletre emlékezni) Ezen túl vergődtünk, Csíra úr következett, elmondta a saját verzióját, ami köszönő viszonyban sem volt az igazsággal. Nem mintha meglepett volna. Rövid időre ki kellett mennem, ekkor vehettelek jobban szemügyre Orsibaba. Mellettem nővé váltál, de ehhez a csírához hozzáöregedtél. Teljesen nyárspolgárrá változtál és ami a rossz ebben, hogy meg vagy önmagaddal elégedve. Kérdeztem a gyerekekről, szűkszavú válasz, de az arcod sokat elárult. Rögtön a támadás, hogy én csak bele akarok avatkozni az életetekbe. Szánalmas édesem, mert ezek a csíra gondolatai. Van egy rossz hírem: ha akarod, ha nem, az életetekben vagyok. Ha ránézel bármelyik gyerekünkre, akarva akaratlanul felidéznek engem és ez elégtétellel tölt el. Kezembe került nem rég készült képek rólatok. (Ne érdekeljen hogyan) Néztem Dávidot ahogy a babakocsit fogja és mögötte állsz, a válladig ér. Lóci már magasabb is mint te. Lóci olyan szeretettel fogja azt a kislányt, mint annak idején a Dávidot. Tokaj szép város, de ennyire nyárspolgár lettél, mi a francot lehet ott csinálni egy alig 5000-s helységben. Költői kérdés volt, hiszen a fásultság annyira látszik rajtad, hogy neked minden mindegy. Ez a csíra otthon úgy viselkedhet, mint egy pártvezér, nem hiszem hogy sok lapot oszt neked, de te kerested. Előírás, hogy csak sötét kosztümben lehetsz? ? minimum 10 évet öregít, de gondolom kell is, hiszen még így is sokan a lányának hisznek. Vissza kellett mennem a terembe és szembesítés következett. Az értelmi szinted nem semmi tanár csíra..Kolompár Lala hamarabb felfogta volna, hogy kell a szembesítésnél a másik fél szemébe mondani a dolgokat, de nálad csíra ez a végén sem lett tökéletes. Ha ilyen az értelmiség, nem is bánom hogy én nem vagyok az. Belegondolok hogy ilyen értelemmel bíró egyedek oktatnak emberkéket..hát..A sikertelen szembesítés után hívtak be téged orsibaba. Fejlődsz, de hazudni még mindig nem tudsz, észrevenni rajtad. Az ember szemébe nézel közben, de ez csak látszat, hiszen a semmibe révedsz. Ez volt röviden a tárgyalás menete, a végkifejlet a várt eredményt hozta. A csíra tanár úr nem követett el semmit, csak önvédelem volt. Ja Orsibaba valóban tévedten és nem sedam a Suzukitok, de akkor sem lehet belőle mindent hátrafordulva látni, kipróbáltam és a WD 40-es zároldó spray valóban javarészt petróleum tartalmú anyagot tartalmaz, de az inkább benzin és én megnézném azt az embert akinek a szemébe benzint spriccelnek és 1-2 perc múlva újra lát. Ez csak érdekességként, hiszen hatályos jogrendszerűnk alkalmazóit ez nem érdekli. Ezért ilyen ez az egész rendszer, hiszen a látszat számít, mérvadó. Adva van egy nyárspolgár és egy csöves, na ugyan kinek lesz igaza? Nincs jelentősége, hiszen engem más érdekelt és abból sokat meg is tudtam. Azt is jól értelmeztem, hogy akkor még nem volt jogsid Orsibaba, akkor ezek szerint most már van. Tudod mit nem értek Orsibaba? Hogy formálsz jogot arra, hogy engem megítélj, elítélj? Mi az hogy engem nem a gyerekek érdekelnek? Neked fogalmad nincs az én szenvedésemről ezért, fogalmad sincs milyen az, belegondolni abba, hogy egy f.rázó jogot formálhat az én gyermekeimre, de én nem. Nem vagyok most ideges, de most látom be azt mekkorát tévedtem veled kapcsolatban, hogy mennyire egy ilyen csíra, köcsög való hozzád, a jellemedhez. Nyugodtabban átérezve, gondolva ezt az egészet, így látszik a jellemed, tisztaságod. Egy ilyen f.szopó kommunista veréb való a te világodba. Az én nagy hibám, hogy ezt nem ismertem fel idejében. Valóban nem lenne két csodálatos gyermekem, de ez ilyen formában lényeges-e. "alkottam" és más arat babérokat. Szerintem egyenlőre egy ismételt feljelentéshez elég..

Rendszeres olvasók

Blogarchívum

Magamról

Saját fotó
Budapest, Pest, Hungary
Egy vagyok a sok SENKI közül. "..Én csak élni szeretnék.."