A boldogság csak álom ?

A boldogság csak álom ?
Egykor boldog család.

2014. március 5., szerda

Közjáték gyanánt egy kis ismétlés..

"Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy kiírhassam minden dühömet, de kezdek rájönni, nem igazán sikerül. Becsületsértés amiket leírok? Miért? Nem lovagolnék a szólásszabadságon, meg szabad véleménynyilvánításon, hiszen ezek hangzatos fogalmak, de valójában a politikában lehet csak, valamennyire realizálni. Nem politizálok, azért nem járok választani sem, de pszt.. Bevallatnám azt is, hogy ezek az odamondogatások, csak egyféle "sirámok" Ugye milyen javíthatatlanul balfék vagyok? Az! Persze van ezekben egyfajta tehetetlen hiszti is. Valamennyire maradt még egyfajta optimizmus is, hogy nem döglök addig meg, amíg el nem kaphatom csíra a tökeidet és akkor... Ígérem, becsületesen megcsavarom. Igaz ehhez az kell hogy a Tisztelt Hatóság a tényeknek higgyen, ne a veréb igazi arcát nem ismerő, ezért őt tisztelő, hasonszőrű, megértő, szegényt sajnáló emberféléknek. Tudom kevés esély van erre egy olyan világban, ahol az arroganciámat vádpontokként olvassák a fejemre. Arrogáns vagyok azért, mert nem vágom magam haptákba és változok kezes báránnyá, ha egy egyenruhába bujtatott emberke ki akar oktatni a lakásban ahol élek, illemtanórát tartva. (Az utcán ugyan ezt érte volna el, de psszt. Azt sem kell elfelejteni, hogy ezt a kiváló közeget, lakhely elhagyási tilalom alatt idézték be a tárgyalásra.) (biztos nem ette meg a tökfőzeléket, azért) Arrogánsnak nevezett egy másik közeg is, csak neki aranycsillagjai voltak. Neki meg azért volt velem baja, mert megsajnálta szegény áldozatot, Orsibabát, az ő szava szent volt neki és persze én voltam a vadállat. Arrogáns voltam, mert nem hajtottam fejet, a társadalmat egy vadállattól megmentő, okoska százados előtt, aki alaposan visszaélt a hatalmával, amit persze nem tehetett volna meg hathatós"támogatás" nélkül. Persze Tisztelt bírónő, az én torz, családról alkotott fogalmam. Ne felejtkezzek meg a zseniális orvos szakértőről sem, aki a Makarenkói pofonnal egyetért, de az már elítélendő, ha egy férfi nem üti-veri a családját, de ahhoz elég barom, hogy amikor megtudja, az élete párjának viszketett 12 év után és máshol vakartatta meg(sajnos valószínű, hogy már 10 év után, és "rosszabbra" gondolni sem merek) nos ezek után meg meri kérdezni, miért dugott (minek finomkodni) félre és ez balga módon a gyerekeik füle hallatára teszi. Mindez nem elég, én barom megpróbálom a lehetetlent és kérlelem, hivatkozva a két gyermekünkre, az érzelmeimre, a 12 évre. Teszem ezt egy 5, illetve egy 9 éves gyermek füle hallatára, egy 26 nm-es lakás adta lehetőségek között. Elképzelem a szakértő urat ilyen szituációban. Rossz a gyerek, durr egy füles, hiszen, Makarenkó..Kiderül az asszony félre izél(kulturált: félrelép?) Nos ekkor fapofa, csönd, itt a gyerek.. Erre befizetnék szakértő uraság. Mára elég is." ( Annyi az igazság, hogy ez egy 2012-es, másik blogba írt bejegyzésem, de aktuális és igaz.!

2014. március 4., kedd

Én vagyok? Hát persze...

Tegnap a tényeknél tartottam: tény az hogy elárultál Orsi-baba és azt nem mindennapi módon tetted. Tudom hogy ezek ismétlések, de valóban nincs semmi új a tetteid minősítésében, a tényekben. Abban hibás lehetek, hogy idáig durvult, de kérdeném én, nem mindenképpen árulás lett volna a vége? Rájöttem, ez lett volna. Abban lehetett volna más hogy birkamód elhúztam volna a francba, de a megoldásotok ugyanilyen lényegre törő lett volna, hiszen Csíra tanár úr (tulajdonnevet nagy kezdőbetűvel..) nem bírta volna ki, hogy esetleg beleszólhattam volna bármibe, hiszen a birtoklási vágy benne van. Hogy nézett volna ki az ha szerepet vállalhattam volna a gyerekek életéből, beleszólhattam volna bármibe? Ilyent egy kommunista, egoista Csíra sem bír elviselni, sőt szerintem, azt is érezte, hogy az alkalmakból adódóan, kénytelen-kelletlen találkoztál is volna velem és abban biztos lehetett volna, hogy nem tudott volna ilyen fokon befolyásolni téged. Ezen már kár rágódnom, most már Orsibaba edd meg amit főztél.."..Bukott diák vagyok már rég, nem bírom el a szenvedést. Bukott diák leszek míg élek.... Előjött a csöpögős énem.. Valaki azt kérdezte tőlem, Mi lenne, ha egyszer beállítanál és közölnéd, kezdjük újra, múlt nélkül..? Elgondolkoztam én is, mert vannak dolgok, amit nem tudok, nem akarok tagadni, de arra jutottam, nem lehetne minden a régi, a "felhő" ott lenne. Nem elég a te gondolatod, hogy "... persze hogy nem, mert már nem lennél naiv.." A "felhő" lenne a lényeg, hogy aljas módon elárultál, börtönbe zárattál, megaláztál, extrém életvitelre kényszerítettél... Nem a férjed által megfogalmazott rágalmakra, vádakra gondolok, hanem a közreműködésedre, arra, hogy annak idején az volt a legnagyobb gondod hogyan kell gumival csinálnod. Nem az volt, hogy talán a gyermekeid édesapjával nem kellene ilyen aljasul elbánnod. Nem a tárgyalások szüneteidben kellett volna megbánás arckifejezés az arcodra. Tiltakozhatsz de láttam amit láttam és nem az hogy azt szerettem volna látni. Ahogy a későbbi férjecskédnek is állítottad 2009 végén, hogy rég nem voltál velem szexuálisan. Ha-Ha, még 2010-ben is Csírácska. Kikérted magadnak köcsög, hogy miért teszem fel a netre a nő fényképét, aki már a te feleséged.. Nagyon egyszerű, mert én már akkor dugtam Orsibabát, amikor te még a lánykádat abajgattad és nem csak annak az anyjával dugtál, vagy mit...! (Írhatnám nyugodtan többesszámban is, te szőrös Casanova) Most szerinted ideges vagyok? Nem köcsögöcske, hogy kedvesen is szólítsalak, te büdös Csíra. Mi marad még? További szép napot és sok sziporkát, humorcsíra, a Facebookon..

2014. március 3., hétfő

Sok az időm..

Érdekes felfedezéseket lehet tenni ezen a fránya neten: például azt, hogy csírácska a Facebook-on önmaga ismerőse. Nocsak ismered magadat? Tessék egy diplomás aki önmagát is ismeri, nem semmi. Már érdemes álnem, mert ha betudom bizonyítani, hogy még önmagadhoz is hülye vagy, az valami, de van idő.. Ezekből a szavakból olvass ki valamit csírácska, a pedagógiáddal, ez lecke a kis feleségednek is, hiszen ő is agyoniskolázott. "..Ha majd nem leszek melletted én, te csak menj tovább a szeretért..." Szeretem az olyan dalokat, amik szólnak valamről.. Hallatlan, csíra tanár úr alias H.József,  még mindig meleg gondolatok a feleséged iránt..Mi lesz, lelövetsz? Ne reménykedj "..Még nem veszíthetek, még nem, én élni akarok...add vissza nekem, add vissza, nekem ő kell, még látni akarom. Még nem búcsúztam el, még nem, úgy fáj nagyon.. most már ez vagyok én egy süllyedő hajó." Ami viszont tény Orsibaba hogy te ugyanolyan felelős vagy az egészért, ha nem jobban, hiszen az a vén köcsög csak kapott az alkalmon, de az alkalmat te biztosítottad. Te tehetsz arról, hogy belekényszerültem egy olyan életszituációba, amiből szinte lehetetlen kiszállnom, a kiszolgáltatottságból..Az a lényeg hogy te vigadsz, ugye édesem? Apamaci le van szarva, hiszen vagy helyette egy kriptaszökevény. Komolyan érdekel az hogy lehet ilyen szintre lesüllyedni? Mi a különbség az utcaszéli és közted? Az utcaszéli tisztessége!! Nem szapullak ezzel, csak a tényeket elemzem. Tudom hogy nem írtam ujjat, csak ismételtem.. A tény többedszer elmondva is tény marad..

Rendszeres olvasók

Blogarchívum

Magamról

Saját fotó
Budapest, Pest, Hungary
Egy vagyok a sok SENKI közül. "..Én csak élni szeretnék.."