A boldogság csak álom ?

A boldogság csak álom ?
Egykor boldog család.

2010. április 30., péntek

Még így mérgesen is édes

Ide is a végső igazságot.

Nos remélem mindenki, jól van. Közben eszembejutott, hogy hazudós vagyok (remélem 18 év alattiak, nem olvassák) Amikor azt állítottam, hogy január végén voltunk utoljára együtt. Józsi bácsi emlékszel, amikor 2-szor veled” hosszan beszélgetett”? Este fél 8-kor ért haza., amikor felelősségre vontam, kérdeztem, miért teszi ezt, ő az íróasztala előtt, a forgószékén ült, én meg mögötte, a gyerek forgószékén. Egy idő után felém fordult és „figyelmesen”nézett, hallgatott. A gyerekek „Unó” kártyajátékot játszottak, nem figyeltek ránk. Bevallom, idegesített ahogy szinte pimaszul nézett és állította, csak csók és kis tapizás, kézszorongatás volt. Rossz vagyok ő egy rövidnadrágban ült és egy pólóban, megkérdeztem, miért nem teszi fel a lábait az összezárt lábaimra, kényelmesebb lenne, megtette. Én szemétláda elkezdtem masszírozgatni a lábait, combjait. Mondtam, hagyja, mert olyan görcsös. Nemsoká észrevettem, hogy amikor a belső combjánál „masszírozom” hátradől, behunyja a szemeit és gyorsabb a lélegzetvétele. Na nekem sem kellett több, nem is simogattam máshol. Szerintem teljesen beindult, felállt, ránézett a gyerekekre, majd azt mondta kissé zihálva nekik „játszatok nyugodtan, nekem a fürdőszobába kell mennem, majd rám nézve folytatta, nekem intézve, apátok meg jön, ha akar.” Elhiheted Józsi bácsi nekem nem kellett megismételnie, bár tudtam „maszatol” még neki így nem fűztem reményeket, hogy valami összejön. A gyerekek nem zavartatták magukat, ránk sem hederítettek, mi meg be.. Na itt pofára estem, mert leült és önmagával foglalkozott, engem nézve. Velem mi lesz, mutattam neki. Kelletlenül odanyúlt, de abban nem volt köszönet. Gondoltam csinálja azt, amit szeret, nem kellett kéretni, elhiheted „ parlagian bevette” abban nem volt hiba. Belemelegedtem és megkérdeztem, mást nem lehetne, hiszen már volt ilyen máskor is, hogy megvolt és volt „hová”, de nem ment bele. Akkor legalább segíts, hogy én is, hogy én is kész legyek, kérleltem, mert közben halk nyögéssel fejezte ki, hogy kivégezte önmagát. Biztos te is tapasztaltad már Józsi bácsi meg te is bizonyos Paavo tanár úr, (ordenáré leszek, de egy csepp sem ment mellé és, még ha le is csöppent, azt kecsesen letörli az ujjával és lenyalja róla) Orsikámnál semmi sem veszik kárba. Nem úgy, mint sok úri dámánál, hogy „jujj vigyázz, nehogy a számbaélvezz, meg ha mégis akkor látványosan kiköpi. Nincs is annál lehervasztóbb, én speciel nem szeretem az ilyen nőket, de neked meséljem Józsi bácsi, vagy Paavo tanár úr. Aki a tornatanára voltál a középiskolában és kikezdtél vele, a tanítványoddal, (már elévült) és folytattad, amíg egy szerelmeslevél a szerelmes csitritől le nem buktatott és a feleséged válaszút elé állított. Te szerencsémre a családot választottad, így megismerhettem.(bár az „ismerősei” között szerepelsz. Nos ezért becsüld meg Józsi bácsi te is ezt a nőt, mert még a te 40 egynéhány éves fejedet is megszédíti, elkápráztatja a tehetségével, odaadásával. Ezért szeretem én is, ennyire. Bár én a gyermekeink miatt is szeretem, imádom. Ezt a tehetséget, odaadást Michael Wild is figyelembe vehetné. Orsikám szóval ennyit a” több mint egy éve nem éltünk szexuális életet” bíróság előtt elmondottakról. Bár igazad volt, itt nem volt szeretkezés, de ne feledd, akkor viszont január végén volt és az sincs egy éve. Remélem, nem olvassák kiskorúak, mert még kreatívak lesznek, mint az Orsi mondta az első kapcsolatára, ahol rendes együttlét nem volt, de minden más kreativitás igen. Ezt Ő mesélte el, azzal a szép, tehetséges szájával, amit gyanítom a tanár úrral sem pihentetett a szertárban, öltözőben és veled sem Józsi bácsi a kocsiban, meg az első kimaradásakor, ahol egy olyan síri csendes, visszhangos „parkban voltatok, újpesten. Hahaha Tiszteletem Orsikám, miért is nem szeretsz már? Én szeretlek, egyenesen imádlak. Mindenkitől jogos a kérdés, akkor miért ragaszkodok, imádlak? Egyszerű a válasz, leéltem veled 12 évet, van 2 rosszcsont gyermekünk. Na meg melyik 48 éves férfinak lenne ellenére egy ilyen odaadó, szenvedélyes, 31 éves, szép nő. Tehát Orsi olvasod, mert fogod, tudd, hogy szerelmes vagyok beléd és valójában, pokolba az ilyen Józsi bácsikkal. Imádlak, gyere vissza hozzám, add vissza a gyermekeimet.


Ennyi elég is az erotikai hangzásból Ezt is csak azért írtam le, hogy érthetőbb legyen minden indok, amiért vágyakozok utána.

2010. április 28., szerda

Reménytelenség végzetté válik

Szokásomhoz híven itt ülök a gép előtt és butítom magamat. Pár óra és megtörténik..A VÉG, a visszafordíthatatkan, bíróságra megyek, a távoltartás miatt. kiderült még a 9 éves fiamat is beidézték. Lassan telt ez az éjszaka, de hogy fognak telni távol az élettől, távol tőlük..Miért kell nekem egy örök vesztesnek lennem? Én tényleg, tiszta szívből szeretem Őt, a gyerekeimet és még amilyen hülye vagyok, Józsi bácsi "rémképével" is megpróbálnék együtt élni. Igazából megbocsájtani nem tudnám, de megtanulnék együtt élni a tudattal, hogy Medvécskémnek volt egy Józsi bácsija is.

2010. április 26., hétfő

Ismét én...

(Sajnos nem tudom hogy melyik blogot olvassák.)
Szép estét mindenkinek, először arra a hírre reagálok, hogy egy bizonyos kéttannyelvű iskolában (Neupest) milyen jókat mulatnak rajtam. Elismerem kedves hölgyek, kik közül páran már túl vannak válási hercehurcán,esetleg nem is egyen, tapasztaltak lehettek az élet dolgaiban. Nem hiszem viszont, hogy tapasztaltak vagytok olyanban, hogy milyen, a saját fiadtól hallani,"..anya külön szobában aludt Józsi bácsival.." (gyerekkel ne menjen senki lopni, idegen Józsi bácsikhoz) Megállt bennem az ütő, pedig tudtam, csak azt nem hogy a gyereket is odaviszi, valahova vidékre. Sajnos kedves Józsi bácsi a család nevedet még nem tudom, még! Mindenki nyugodtan eressze el a fantáziáját, miért is lehetett olyan jó, Medvécskémnek, Józsi bácsival és vajon mi mindent csináltak, együtt a gyerekektől távol..Hmm lehet hogy perverz gondolataim támadnak, az istenért, gyermekek is olvashatják, Jankovics tessék szépen visszafogni magadat..Igenis értettem, tisztelt lelki ismeret. Hogy fogom megmagyarázni piciny lelküknek, hogy anya miért aludt másik szobában egy számukra idegen férfival és nem apuval, ahogy szokta. Hogy magyarázta meg ki az az ember, talán potapuci, vagy ami én is voltam egyszer, "Pista apa" Na jó estemben Sanyi..Azért szeretnék még üzenni ennek a titokzatos Józsi bácsinak, hogy a malom lehet hogy lassan őröl, de mindig liszt jön ki belőle, csak kérdés nekem mennyi időm van erre.Tisztelt tanárok, a helyesírási hibáim vannak és kész, talán nem az a mondanivalója, de lehet hogy nincs is mondanivalója, mindenki egyéni joga.De visszatérve a kedves Gráciákhoz Lehet hogy nem csámcsogás, hanem együttérzés kellene az én medvécskémnek, mint amikor két igen kedves kolléganője a páromnak tanúsította a nagy semmit. Mi a csudát tudtok ti az igaz érzésről, csak a sok sunyi jó tanács megy részetekről, ez aztán a kellegalitás magas formája. Ezúton üzenem  ennek az oktatási intézmény Igazgató urának, mivel máshogy nem tudom. Higgye el nekem jól választott, Medvécske vezetésre termett, az hogy nem egybe megy hanem pro stück, hát istenem a neve adja.Remélem az én zavart németemet is megértik egy ilyen magasztos iskolában. Egyébként csak a nevével "játszottam", egyfajta blőd humor, ami angol humor is lehetne. Brrr. hosszúra nyúlt mint a rétes tészta. Ja és még kedves hozzászóló horgász , nem alapítok soha új családot, nekem a régi kell..Az ÉN medvécském és a két rosszcsontom..Medvécske SZERETLEK...

Mikor lesz vége?..

Mikor lesz vége a jajgatásomnak, mikor lesz vége ennek a rém álomnak? Nem lehet más, hiszen 10-12 év nem múlhat el csak úgy, hogy lecseréltelek és kész. Medvécske miben más Ő, miben jobb? (arra nem térünk ki..hmm, bár ki tudja) Miért, miért csak ezt mormolgatom, most is, könnyes szemekkel ezt írva. Nézzek tükörbe, milyen férfi az ilyen? Hát ilyen, egy szenvedő, elhagyott, megcsalt férfi, aki tojik a büszkeségre, tojik mindenre ami nem arról szól, hogy minden lehet a régi. Na jó valahol már sosem lehetne a régi, mindig a fülembe csengenének a szavai, amikor mesélte, mit csináltak. Ennek ellenére én ilyen hülye vagyok, csak az álmaim éltetnek még. Álmaim boldogságról, érzésekről, családról, vagyis róla.

2010. április 25., vasárnap

Van még fokozat ? Mert remény az nincs.

Ma délután egyszer csak mindenestül beállított a családom és közölték hazajöttek. Madarat lehetett volna velem fogatni. Összevissza csókolgattam a gyerekeimet. Rajtuk is egyfajta örömféle látszott, esküszöm. Persze kérdezgettem, hol voltak, de a világos választ kerülgette. Egyszer csak mellékesen benyögte, voltak a barátjánál is és ott is aludtak. Ecsetelgette nekem, mennyire más volt vele, mennyire figyelmes partner és azt is hogy mi mindent csináltak. Kész voltam, a meglévő romjai a világnak omlottak össze bennem,Hosszú percekig összeroskadva ültem, erre szólt a telefon és hallom hogy egy 40 körüli férfi beszél. Teljesen megváltozott, miért vagyok még itt kérdezte és hívta a rendőrséget, na tessék, ujjabb cirkusz. Tehetetlenül vártam a rendőröket, nem tudtam mitévő legyek. Persze a rendőrök nem csináltak semmit, elmentek. Na erre ő mint egy fúria, ütögetett, ököllel, karmolt, rugdosott, majd amikor nyugtázta hogy megint nem lesz reagálás részemről, felöltöztette a gyerekeket és irány a kerületi kapitányság. Az ügyeletes tiszten rögtön láttam, együtt érez vele és engem egy szemétládának tart. Közölte velem hogyha akarok tehetek panaszt a párom ellen, mert a karmolások igencsak látszódtak. Nekem nem sár dobálás a célom, közöltem, hanem hogy a gyerekeim otthon aludjanak, mert ugyebár ekkor már este 9 volt. Szépen közölte velem, a páromnak mára intéznek szállást, mert segítséget kér.Engem ki hallgat meg kérdeztem, ki kíváncsi arra hogy a férfi utáni vágy miatt, este ráncigálja a gyermekeimet. Teljesen megszédítette az a férfi, nem ura tetteinek, nem tud gondolkozni és nem bírom belátásra bírni, hogy gondolkozzon. Elvesztette minden józan ítélőképességét. Sajnálom és sírni, üvölteni tudok tehetetlen kínomban. SZERETLEK ez miért nem elég, kínozni is kell, hogy milyen volt vele? Te ott fenn, akit istennek hívnak, miért versz?

Rendszeres olvasók

Blogarchívum

Magamról

Saját fotó
Budapest, Pest, Hungary
Egy vagyok a sok SENKI közül. "..Én csak élni szeretnék.."