A boldogság csak álom ?

A boldogság csak álom ?
Egykor boldog család.

2013. április 6., szombat

Erzelmek, viharok

Érzelmek viharai dúlnak bennem,
te vagy a nő akit igazán szerettem.
Szenvedélyes, őszinte szerelemmel.
érzelem amire rideg szived nem felel.

Szenvedélyem mi megől engem,
gyűlöleted eláraszt mindent bennem.
Érzem látom szemeid megvetéset
nem értékeled lelkem szenvedését.

Gyűlőlj csak, vess meg bátran
nekem ti vagytok értelme e világnak.
Fiainkat nem kérdezted nem szóltál,
egyszerűen az életükből kitoloncoltál.

Eldobtál, megcsaltál, rútul becsaptál,
hazugságokkal börtönbe zárattál.
Te voltál az ügyészem s bírám,
kegyetlen itéletet szabtál ki rám.

Itéleted, megvetésed elkisér engem,
miért hagyod hogy így megszenvedjem?
Szerethetnél ugyanúgy mint régen
Lehetnél az én szerető feleségem.

Na tessék, megint valami kőlteményszerűség. ;-)

2013. április 5., péntek

Orsibaba szeretsz még?

Hogy rám jött a firkálhatnék. Orsibaba azóta sem veszi fel a telefont. Hmm. Sőt ki van kapcsolva. Szegény azt teszi amit ura és parancsolója mond, azaz alias H. Csíra József. Kiváncsi vagyok mennyi feljelentést tettek azóta, ellenem. A becses hatóságok majd kielégítik a kiváncsiságomat. Ámen. Téged Orsibaba, az urad? Tudódom hogy jó kérdés, de kőltőinek szántam. A francba, de írígy vagyok, egy kommunista csíra, szaktanár és egy sváb falu önkormányzatánál, mint pénzügyi előadó mindhalálig szóló szerelme. Igaz adódnak viták köztük, de attól nagy a szerelem. Remélem csak pletykák bizonyos hirek, de én hiszem hogy egymásnak teremtette őket az a magasságos. (jó hogy szabad ég alatt írok, nem omolhat semmi a fejemre) ;-) El vagyok ragadtatva, milyen önzetlen vagyok. Elhiszem hogy nem mindíg én vagyok a beszédtéma, de azért néha csak eszetekbe jutok. Kitaláltam mitől fogtok többet gondolni rám, hogy lélekben néha velem legyetek. Na nem kiváncsiskodni, imádok meglepetést okozni. Mondtam már csírácska, hogy szeretem a feleségedet? Bocsánat elfelejtettem, hogy te egy egyetemet végzett köcsög vagy, tehát magadtól is tudod. Látjátok milyen kis törődős lettem? A végén még a fannotok leszek. Szerintem ennyi elég lesz, hogy kinyomtassátok. Tényleg, önkormányzati, vagy iskolai költségen nyomtattok?

2013. április 4., csütörtök

Pofátlanság..

Te jó ég most döbbenek rá milyen pofátlan is vagyok, más feleségének írok szerelmes verseket. Mond kedves csírácska tanárbácsi téged nem zavar? Engem bizony zavarna, de nem vagyunk egyformák. Kérdőjeles, milyen férfi vagy te? Bocs költői kérdés volt, hiszen nem várok választ, tudom! Egy nagy rakás szar vagy te, nem férfi. Jellemtelen, gyáva, mint a slepped, elvtársaid.Te  fenyegettél meg a testületeddel? Miféle impotens csírákból állnak? Mint te.  Belegondolok, a hideg kiráz az undortól, miféle potenciális csírával állt össze Orsibaba. Jobban belegondolok, valószínűleg nem véletlen, csak én barom keresem neki mindig a mentséget, pedig "zsák és foltja" Most mérges vagyok? Nem rád-rátok, hanem magamra, mert már én tünök önmagam előtt is impotensnek, amiért nem bírom ezt a "nőt" kiverni a fejemből...Na ez jól esett, ismét jó a kedvem..

Érzelmem..

Hiányod fáj, nem tagadom,
nekem te vagy mindenem, bánatom.
Boldogtalan napok, évek
neked már semmit sem érek?

Eltöltöttél velem 12 hosszú évet.
nem tudod mennyit érek?
Sokat ér bennem az érzelem,
ez a soha el nem múló szerelem.

Érzelmem irántad őszintén tiszta
öleléseid vágyom mindig vissza.
Nincstelen vagyok, mindenem az érzelem,
halálomig tartó őszinte szerelem.

Gyűlölsz, megvetsz, börtönbe záratsz,
a világ előtt rágalmakkal lejáratsz.
Tudnám-e árulásod felejteni, nem tudom
szívemben kín, felfoghatatlan fájdalom.

Érzelmeim mégis szembeszállnak önmagammal,
gyermekeimre gondolok rettentő fájdalommal.
Őket is elvetted, előttük is megtagadsz,
egyszer majd te is magadra maradsz.

Gyűlölhetsz, tagadhatsz, megvethetsz,
gyermekeink ezt még nem érthetik meg.
Szeretetük hiányzik, nem érezhetem,
tudod, érzed hogy ezt érdemlem?

Kérdéseim válaszolatlan maradnak, 
útjaink egymástól nagyon távol haladnak.
Voltam veled, soha nem ellened
Tested, vágyad emléke soha el nem enged.

Rendszeres olvasók

Blogarchívum

Magamról

Saját fotó
Budapest, Pest, Hungary
Egy vagyok a sok SENKI közül. "..Én csak élni szeretnék.."