A boldogság csak álom ?

A boldogság csak álom ?
Egykor boldog család.

2021. december 25., szombat

Megint egy karácsony, rohadt érzésekkel.

Tegnap kezdtem ebbe bele, egy félüveg Finnlandia után, de valamit elcsesztem és nem volt türelmem újrakezdeni. A lényeg az lett volna, hogy megint egy karácsony, egyedül. Szar érzés, de ez van. Nem nyívás ez most, csak száraz tény. Hallom hogy nem kunszt 8 gyereket nemzeni, de ennyi az egész? Én vagyok csak ilyen morbid, hogy jelent valamit az , hogy apa, vagy anya? Bennem lehet a hiba, hogy mind a 8 szarik a fejemre. Mit kellene csinálniuk? Nem az hiányzik csak hogy elfogadjanak, hanem az inkább, hogy a tényt elfogadják. A tény pedig az, hogy nekem is szerepem volt abban hogy vannak. Mitől "wass ist dass" Röviden annyi, nem csak az imádott édesanya hozzáállását kellene figyelembe venni. Nem is értem ezt, hogy ennyi nincs a genetikámból bennük. 50 éve történt, de még mindig előttem van ahogy anyám szapulta apámat, én meg annyit reagáltam, hogy várjunk ezzel amíg apám is hozzászólhat, akkor visszatérhetünk erre. Én vagyok furcsa? Ekkora bűnt nem követtem el ellenük. A négy nő közül csak 1 volt, akit én hagytam ott, a többi magától döntött, hogy tovább lép. Egy viszont biztos, igencsak elkurvultam, mert régebben ilyenkor Solymárig kigyalogoltam, most meg csak üldögélek a menekültszállásomon. és "ilyen hülyeségeket" irkálok. A legnagyobb, Krisztián már 36 és nem nőtt fel ahhoz, hogy a képembe mondja miért is ez a nagy leszarás. Verhetném sorba mind a 8-at, de igazán eredményre nem jutnék. Nem azért mert az én változatom "cseng" a fülemben, hanem azért mert nem áll elém egyik sem. Na persze a logikus válasz, ennyire sem méltatnak. Na persze eszembe juthatna pici lányom, aki "te kutya" csatakiáltással szólt rám. Nem hinném hogy azt véleménynyilvánításnak kellene vennem, ugye Timi lányom? Rövidebbre fogva ezt, akármi is fáj, én vagyok ebben az egészben aki elég büszke ahhoz hogyha fáj is, tesz az egészre. Babusgatok egy tök idegen gyereket, aki idegenként több szeretetet mutat, mint ti 8-an együtt .Soha nem jutott volna elitélnem az apámat, anyám szavai alapján, pedig az én életemben nem  jeleskedett annyira az apám, mint én bármelyik gyerekemében. Vegyem csak 0 4 gyereknél jeleskedő Tirpák menyecskét, aki ha én nem vagyok, tuti a "kaptárban "jeleskedett volna, ismerve Rita barátnőjét. Nem itéletek fröcsögnek belőlem, hanem tények, de ki emlékszik már ilyenekre, rajtam kívül. Ne húzzam tovább, egy kis emlékezés.....

Mára ennyi, amíg el nem felejtem, engem is egy kicsit elkapott ez a Kovid félsz és ha sokáig nem jelentkezek akkor gyermekeim, heuréka, van esély, hogy a kemencén átmentem és egy önkormányzati szökőkútba szórtak.

2021. október 26., kedd

Ez már az igazi pusztulat...

 Eljutottam egy pontra, ahová reméltem hogy nem jutok el. Nekem ez tragédia, kikapcsolták a telefonom. Lehet vélemény, hogy milyen gondjaim vannak, de nekem ez tragédia. Szinte a kezdet óta volt telefonom, 1993 őszén kezdett a Westel 900, én meg 94 februárjában vettem egy német buszvezetőtől egy Ericsson 197-es "féltéglát", a Westeltől meg 50 ezerért kártyát hozzá. Lehetett bármi, nekem azóta folyamatosan volt mobilom. Egy-két cégtől "vásárlás" miatt volt kikapcsolásom, de volt helyette másik, másik cégtől. Így még nem voltam és nem tudom lehet-e még lejjebb. Ahogy öregszek .úgy nyavalygok  Magam előtt látom az idetévedők ajak biggyesztését, milyen egy pöcsfej lehetek, vagyok. Na és ki nem szarja le a véleményeket. Még egy ilyen "forintos" pöccsel is boldogabb, mint velem. (már megint...) Miket élek én meg mint tragédiát, telefonhiányt .Egyszerű a képlet, 27 év mobillal és most...Ez már az élet része. A családom is az volt, de... Inkább abbahagyom, mert csöpögéssé fajul.


2021. október 8., péntek

Az az átkozott Murphy ne lenne....

Na ezt el kell mesélnem..Böngészgetem a Facebookot reggel, erre kiad javaslatokat ismerősnek jelölésekre.Egy pillanatra azt hittem hallucinálok..Kiadja nekem B.P. "forintos buzit" hogy jelöljem be. Rögtön sógor, te leszel az első, hiszen annak idején szemrebbenés nélkül bejelöltem H.J.-t is hiszen legyen bennünk más közös is mint Orsibaba. Nem hazudtoltam meg önmagamat és egy kicsit böngésztem az oldalán. rögtön elsőre egy fotó egy focimeccsről, orsibabával. Hát orsibaba te sem fiatalodtál. Arcra fiatalos vagy, a Kappa póló illik színben is hozzád..Milyen meghitt ahogy a combodon tartja a kezét. (na jó csak irigykedek..) De az ízléseddel lett egy kis bibi.Az a gyűrű a bal kezed mutató ujján..A kezeid meg nem is tudom, mint ha fizikai munkás lennél, nem irodai dolgozó. Ez nem rosszmájúság, csak nem értem.Hajadra is több figyelmet fordíthatnál, hiszen te még fiatal vagy, 43 évesen. A körmeid viszont kriminális..Egyszerűen csak csodálkozok, sokkal jobb izlésed volt mellettem.(ide hallom a szöveget, hogy ha velem voltál, akkor ez cáfolandó) Látom csillagjegyet váltottál, az oroszlán jobb? Summa summárom, csak a mosolyod a régi..Nem akartam már személyeddel foglalkozni, mert látom már az opelos képed sem elérhetó idegennek.Úgy írom mintha neked írnám, de tudom hogy belenézel, vagy valaki ismerős és elmeséli."..képzeld ez a barom jankovics..." Rosszul itéli meg mindenki, én már rég "elengedtelek" de az álmaim az enyémek és magasról leszarok mindenkit, akinek nem tetszik és a véleményeket is. Azért remélem őszintén, hogy boldog vagy, megérdemled..Egy kis "közjáték mindíg kell...

2021. szeptember 25., szombat

Rinya rinya hátán..........

 Már megint rinyálhatnékom van,nem fogom vissza magam. Utálom ha sok az időm,mert az agyam kapacitását gondolkodásra pazarolom. Jogos, milyen lehet az agyam kapacitása, ha ez foglalkoztat még mindig. Nem kellenek az "...engedd már el..."okosságok,nagykorú vagyok, naptárilag.Elnézem más gyermekeit és a fejemet tudnám a falba verni, hogy lehetek ilyen barom. Nagycsaládos ember vagyok, 8 gyerek már az..Mi is ebből az eredmény? mind a 8 szarik a pofámra..Nekem rossz poén, hogy te is Orsibaba hogy rólad szól. Nincs igazán értelme teljesen tagadnom, rólad is szól, az emlékedről, de pokolibb az hogy a gyerekek tojnak rám. Tényleg ekkora bűnt követtem el, ezt érdemlem? Ha a számokat nézzük, igen, mert 4 nő és 8 gyermek tartja ezt. Ennyi ellen egy bíróságon sem lenne hiteles amit én mondok. Nem vállalom bűnösségemet, mégis "tárgyalás nélkül"lett ítélet, fellebbezésnek helye nincs. Ha lenne pénzem, most leinnám magamat, más miatt, de így vezetem le.Egy akkora balek vagyok, mint egy palota.. Érdekes hogy én aki ennyit voltam börtönben, a becsületességemnek leszek mindig az áldozata. Igen tudom, ezt nem becsületességnek hívják, hanem naivságnak, ami hülyeségbe csap át. Miért is dicsérem magam ennyire? A tény az tény, ennyi.. Vehetném megint sorba a gyerekeimet, de van értelme? Krisztián 36 éves és nem jut el addig hogy a szemembe mondja a sérelmét, pedig már biztos nem az a 8 vagy 9 éves kisfiú, aki rémülettel teli hangon sikít az ajtó mögül "jaj az apám" Ez a sikítást még most, 27 év után is hallom a fejemben. Tudom rövid időt voltam vele, de kezet nem emeltem rá.Mégis mi mindent kellett előadnia a kedves anyukának, hogy így megrémüljön, pusztán a hangomtól? ekkora fantáziám nincs, hogy elképzeljem. Hiába Manuela a sváb vér kötelez, mert ugye "...über Alles.." ( eszembe van hogy annak idején nem a kurva jelzőre rágott be, reklamált, hanem a sváb jelzőre) Hát Tirpák őnagyságát ne felejtsem el megemlíteni. Ott ugyebár 4 gyerek van. A legnagyobb lány, Szabina soha nem viszonyult hozzám, sehogy. A fiú, Alex eleinte szőba állt velem, de régóta ö sem. Tündike, őt eleinte nehéz volt nekik meggyőzni, hogy egy szemétláda vagyok, de győzött a kitartás, sikerült, ő is csatlakozott a "csapathoz" Tímea amelyik számomra  érthetetlen volt, de ő túlteljesített, mert konkrétan kutyába tett. "..te kutya" üvöltötte nekem.. kedves férjecskéje, aki szerintem egy rumungró (lehet hogy nem helyesen írtam, de aki észreveszi, az tudja mit értek ezalatt) Na persze van még az "ifjabb" aki bizonyítottan értelmes, intelligens, de a szülő fogalma egyszemélyes.Ami nem lenne baj, hiszen megnyugtatással tölt el, nem elveszett, na de az hogy többször ráköszönök és arra sem méltat, hogy visszaköszönjön. Hiába na az hogy elektromos BMW-je van, akkor már a csöves apjának visszaköszönni, blama. Tényleg degenerált vagyok, hiszen tudjam hol a helyem, ugye kisfiam..Most már rövidre fogom, maradtak Orsibaba gyermekei. Dávid te nagyon fájsz, de ez marad, sajnos..Érdekes Lóránt is egy kicsit, de legalább valamennyire szóbaáll velem. Na ennyi a mai rinya..

2021. július 14., szerda

Egy felemelő érzés a rideg születésnap.

 Az az igazság hogy megint tele van a hócipőm. A franciáknál a mai nap nemzeti ünnep. Nálam egyszerű születésnap. A csudába már az 59. Nem az évek számával van bajom.Páran felköszöntöttek ami jól esett. Sajnos egyetlen gyerekemnek sem jutott ilyen az eszébe. Egyben biztos vagyok, ha az én apám gyilkos lett volna,akkor is felköszöntöttem volna.Hát igen, dicső fiatalság én egy gyilkosnál is rosszabb vagyok.Vonatkozik ez a legidősebb fiamra, ott kint Ausztriában ,a nagy nyugaton. Sajnálatos hogy a svábok illeme, kultúrája hiánycikk. Szabolcsi leszármazottaimon nem csodálkozok, OC országból nem is vártam mást.Ja hogy van még egy agyoniskolázott fiam is diplomával, elektromos BMW-vel. Hiába na ő sem foglalkozik a pór ,csöves emberekkel.Akkor sem, ha a biológiai apja is. helyeseljed csak, biológiai apa.az semmi.Belátom sok a gyarlóságom, például nem bírom a csendes őrültek sportját, ahogy a horgászatot nevezik. Ki a fene bír órákat csendben, nyugodtan ülni és várni a hülye halat, hogy bekapja a csalit.Na jó, ez nem negatív ha valaki szereti. de én még a halat sem szeretem, mert ha egy szálka is marad benne, azt tuti megtalálom..A két kissebb fiamról se feledkezzek meg, hiszen ők is a sorban vannak.Ugyebár egy 20 éves és egy 16 éves. Elnézem a körülöttem most lévő világot és tudjátok mit, fogalmatok sincs a valós verbális bántalmazásról.Rohadtul nem érdekel melyik olvassa, melyiket zavarja amit írok, mert ez az igazság .Elítéltek,semmibe vesztek, de sebaj ez van, ezt dobta a gép.Talán gyarló vagyok, mert legjobban a 3 "kisebbtől" fáj a legjobban, akiknél ott voltam a szülésnél. Agyoniskolázott fiamat szó szerint segítettem a világra, mert az a 2 cingár ápolónőt ide-oda dobálta, én fogtam le, én parancsoltam az orvosra, hogy amíg van esély a természetes szülésre addig nem vághat. Még most is előttem van ahogy a kezembe nyomták és én az alatt a pár másodperc alatt, mintha mázsás terhet emeltem volna.Két legkisebb csak pár másodperc múlva vehettem a kezembe, mert a műtőbe nem mehettem be.Minek is nosztalgiázok,emlékezek, hiszen szarnak rám. Így van ez rendjén..

2021. április 19., hétfő

Nem is tudom....

Most lettem igazán tapasztaltabb rokoni kapcsolatok értékelésében. Azért írom le ezt ide,mert a gőzt kiengedtem, így nyugodtabb hangulatban "osztom meg" másokkal. Most nem Orsika az attrakció. Van nekem egy úgynevezett édestestvérem, húgocska formájában. Már azt is megkérdőjelezem, hogy egy apa,egy anya.. Milyen alantas ez tőlem. Miért is? Valamilyen formában érthetővé kellene a gondolatmenetemet tennem,megpróbálom.. A kezdet,mint jó testvérek mi is mindig martuk egymást ,főleg hogy a jó édesanyánknak ő volt a "gyereke" én csak úgy voltam.Öreg vagyok már ahhoz hogy sérelmezzem, meg édesanyánk elhunyt már. Továbbra sincs se füle, se farka annak amit leírtam? Lehet.. Tavaly már egy "afférom" kis nagyságával, a kis-nagy városban,ahol laknak, gondoltam benézek,mégiscsak a testvérem..Nem kellett volna hiszen tíz perc sem telt bele és rezignáltan, tehát indulat nélkül a hangjában közölte velem , szemét voltam a gyermekeimmel. Csodák csodája nem küldtem sehová, melegebb éghajlatra, Benne van azért, hogy én általában tiszteletben tartom más házát.. Akkor sem értettem hogy formál jogot erre, de tényleg csak udvariasan elköszöntem és ennyi.. Erre ma felhívott és olyan "dámás" hangnemben megkérdezte, hogy foglalkozok-e még hulladék vassal, mert annyira megszaladt (ezt csak éreztette, nem mondta), hogy a teljes fűtésrendszert lecseréli és a régit nekem adja..( no fene igaz hogy oda-vissza kb 70 km, de mennyi is lehet az a hulladékvas? , na meg az időt, energiát se felejtsem el) Ne értsen senki félre vagyok olyan jólelkű, hogy ha nem maradna rajta, akkor is megcsináltam volna.) Nem telt bele 2 perc és megkaptam, milyen szemét voltam a, gyerekeimmel. Nem próbáltam leórdítani a fejét, pedig kedvem lett volna.Átgondolva, nem is lett volna értelme, mert az első szó után, alatt lecsapta volna. Bajban vagyok, mert nem tudom felfogni kinek érzi magát.Egy biztos, édesanyánk mindig kimondta amire gondolt,le is szidott párszor annak idején, de ilyen hangnemet nem engedett volna meg magának. Téged húgocska meg nem is tisztellek, csak vagy, nem választottalak. Minek az ellenség, ha van család? Egy biztos még ha egy az apánk, anyánk, genetikailag, "tűz és víz" Előző alkalommal belülről szörnyűlködve hallgattam, milyen szemét volt veled anyánk. Ez igen, ugyanarról az édesanyáról beszélünk? Aki kinyalta a segged, míg engem le sem szart sokszor? Na persze erre is meg van a megfelelő meghatározás, úgy hívják hálátlanság. Az is a te sikered volt, amikor meghalt, én vasban, 12 kommandóssal voltam ott a "temetésén" amikor is egy templom alagsorában, egy szökőkút szerűségbe szórta egy pap bele, aki anyánk családnevét sem tanulta meg, hiszen Sáros helyet Sárosi-t mondott. Nincs egy hely ahova egy szál virágot letehetnék, gyertyát gyújthatnék. Szóval egyszerűen nem értem ki a fasznak gondolod te magadat.. Na átrágtam a témát. először jó ötletnek tartottam,hogy inkább elküldöm e-mailban neki és akkor nem blog téma. Ugyan már miért változzak meg erre a kis időre.hogy érdekeljen más véleménye. Hülyeség hiszen magasról sz...k mások véleményére.Nem is szaporítom tovább ezt a csodálatos tapasztalatot. Ezt dobta a gép..


2021. április 8., csütörtök

Ideje már újra felhergelnem magamat. (másokat)

 Jó ideje már hogy utoljára szóvá tettem bármit,ideje. Elmélkedő hangulatomban vagyok, így valamit "fércelek".Valami halál közeli hangulatom van.Hülyén hangzik? pont lesza.... Valahogy féltem ettől a vírustól,de sokan átestek rajta,én nekem meg a kétoldali tüdőgyulladásom újult ki. Minden paraméter stimmel a veszélyeztetettek meghatározásában. Nem panasz,csak tény. Nincs egyensúlyom,létrára nehezen mászok.mert a talpaim szinte érzéketlenek. alsó lábszáraim feketednek..Minek is írom ezt le? A cukor "végzi a munkáját" Érdekes hogy eddig nem nagyon foglalkoztatott,hogy vajon valamelyik gyerekem megsirat? Egy biztos engem (poraimat) ugyanúgy beleszórják valamelyik templom alagsorában egy szökőkút szerűségbe. Miért foglalkoztat ennyire,most a halál?Engem akit nagyon kevés ember halála érintett meg. Szerintem össze tudnám számolni, Karcsi barátom, apám, anyám, és egy ismerősöm barátja, nem rég.Ez ugye 59 évre vetítve nem sok, Magam is csodálkozok miért foglalkoztat most a halálom, elmúlásom. Kíváncsi lennék Krisztián fiam, aki 36 éves létedre nem jutottál addig hogy magad gondolkozz, Számomra, elismerem fájó, hogy annyi esélyt nem adsz, hogy beszélj velem. Nem bántom én édesanyádat sem, mert érthető, hiszen tényleg ocsmány helyzetben hagytam magára.Mondjuk azért nem kellene enyire elásni engem. A szlogenje szerint saját magadtól váltál ilyen rideggé ha rólam van szó. Nem értem miért nem érti meg anyád,hogy nem tehetek arról, hogy cukros lettem. Helyesbítve tehetek, mert olyan stresszes életmódot éltem. (a csempészett cigaretta árulása az) /tisztelt "figyelők" a dolog már elévült, hiszen 18 éve volt./ Nyugodtan elmesélheted a csoda Osztrák orvosoknak, hogy az én családomban nem volt cukorbeteg. Az is érdekes hogy a magyar orvosok szerint anyai ágon öröklődik, az osztrák orvosok szerint meg apai ágon..Na most melyik igaz.Egy viszont biztos, a te életedben voltam a legkevesebbet Krisztián, hiszen mikor születtél "bent" voltam, mire szabadultam, édesanyád egy gázszerelővel kárpótolta magát. Nem rovom fel neki, nem róhatom, a legszarabb helyzetben hagytam cserben. Igaza van mert én el sem tudhattam képzelni milyen helyzetben volt egy idegen országban, a magyar nyelv ismerete nélkül. Nem elmélkedek már ezen, hiszen beláttam igaza volt.Az apróság, hogy én nem így intéztem volna el.Követem a sort..Téged is megértelek szabolcs megye gyöngye.Tünde asszonyság, te is úgy nevelted a gyerekeinket, mind a négyet, hogy a Jankovics (én) egy rohadt szemétláda, akit gyűlölni kell. A költői kérdés, miért is? Már nem tudtam veled élni akkor, azért hagytalak ott. Nem is értem mit nem fogtál fel ebből. Nem ismered fel, de a szabolcsi véred mindent megmérgezett. Nem fogod fel, mert azt hiszed hogy lettek "ismerőseid" akkor te vagy a "királynő". Nem közel sem vagy az, egyben voltál te is nagy, gyűlöletre nevelni a gyerekeinket. Nevetek valahol, hogy egyik sem viseli a nevemet, mert ők M...-el kezdődik a családnevük.Eszembe jut az ex-férjed, akivel egyszer bent futottam össze, milyen balfék..Nevén van 4 gyerek, akikhez semmi köze..Belegondolok, ha én lettem volna a helyében, nem nyugodtam volna addig amíg ez az állapot meg nem szűnik..Érdekes hogy a gyerekek már felnőttek, de azt nem tudják értelmezni, hogy ha valaki nem akar a másikkal, nem tud élni, akkor azon változtatni kell.Azt is érdekesnek találom, hogy a kis kerek arcú, midig mosolygó,agyonajnározott Timikéből hogy lett ilyen nagyszájú asszonyka. Ne értessék félre, én örülök ha felnőtt, na de ennyire? Már ő is 27 éves, hogy megy az idő..Sajnos annak sem vagyok tudatában, mennyi unokám van. Az én hiányosságom? Lehet, de én megpróbáltam mind a 8 gyerekemmel szóba állni, de az anyai befolyás erősebb volt és az is. Jöhet az okoska észrevétel, de úgy látszik bennem él az csak hogy a "szülő" Előttem van édesanyám, aki nem mondhatnám hogy odavolt értem, sőt.. Egy viszont tény, mindig az édesanyám volt. Az apám meg az apám, akit a koporsójában a vállamon vittem. Másnak ez lehet banális, nekem nem. Ahogy öregszek, úgy szökik könny a szemembe, ha apám, vagy anyám eszembe jut. Lehet hogy én sem értem igazán ezt magamban, de meg sem próbálom magyarázni. Akkor mégis miért irkálom ezt? Egyszerű, én is öregszek..Hosszúra nyújtottam megint a semmit.Az egésznek annyi számomra a lényege, vajon eszükbe jutok-e a gyerekeimnek. Az exeimre nem igazán gondolok, hiszen most már felfogtam, hogy "utánam" jobb életük van. Tényleg olyan nagy dolog lenne ha a gyerekeim legalább szóba állnának velem? Tudom, neked Orsika az a véleményed "sztereotípiád" hogy csak bele akarok szólni az életedbe. Nem, távol áll tőlem, ha hiszed, ha nem..Nem Orsibabázok, mert látom, boldognak tűnsz "forintos" (sajnálom de ezt nem bírom kihagyni, mivel ismerek párat) barátod mellett, sőt nekem az csapódik le hogy már te is Gödi lakos lettél, de ez valóban a te magánügyed. Hogy miért nem szüntetem meg ezt a blogot? Mert ez meg az én magánügyem és magasról teszek bárki véleményére.Érdekes hogy nálad a Lóránt szóbaáll velem, bár én maximalistább vagyok, de már ö is nagykorú, így maga döntheti el, mennyire áll velem szóba, ne legyek maximalista. Elégedjek meg azzal amit kapok. Az már jobban fáj, hogy Dávid szóra sem méltat. Ne legyen tévhit, hiszen minden gyermekem viselkedése ,az hogy elítél, zavar, bánt. Nem baj szerintem megoldódik ez rövid időn belül. Tudom a "rövid idő" relatív. Még sohasem éreztem így.. Jó kérdés, ez most siránkozás? nem az csak egy megállapítás. Eleget beszéltem össze-vissza? Lehet. Én mindenesetre tisztelettel elköszönök és igenis ti 8-an vagytok valami az életemből. Nem hiszem hogy többet írok ide, de azért a Facebookból valamennyire lehet tudni, még vagyok.

Rendszeres olvasók

Blogarchívum

Magamról

Saját fotó
Budapest, Pest, Hungary
Egy vagyok a sok SENKI közül. "..Én csak élni szeretnék.."