Szerettél-e valaha, nem tudom,
szivemben elpusztíthatatlan ez a fájdalom.
Más férfi kit, szeretsz, ölelsz
másra nézve csillog boldogan szemed.
Szemeidben gyűlölet,megvetés
nekem marad a végtelen szenvedés.
Irántam szivedben harag, nincs szánalom.
Szerettél-e valaha, válaszod csak láthatom.
Hangodból szemedből éget a gyűlölet,
mond élni így hogy tusz, hogy lehet?
Feledve, tagadva mindent mi érzelem,
Hiányod megöl, elpusztít engem.
Tudom visszafordíthatatlan, s nincs tovább,
remény éltet, talán néha emlékszel rám.
Emlékeidben él a 12 évből, pár pillanat
ami velem is szép volt.s benned is megmaradt.
Emlékeimből élek, álmokat újra átélek,
szeretve téged,elvakultan remélek.
Reménytelen álmok, álmatlan éjszakák,
nélkületek értelmetlen tovább élni már.
Hova lett a 20 éves lány, kivel a mozgólépcsőn álltam
egy mosolygó bácsi által még 50 boldog évet kivántam?
Hova lettek az együtt tőltött percek évek,
melyekről két gyermekünk, Lóránt és Dávid léte mesélhet.
Nekem mesél minden mi emlék.
Terek, házak utcák melyeknek nevét elfeledem,
de ottjártamban,ha látom e helyeket, tereket,
veled, rólad,boldogan emlékezek, .
Emlékezek a lányra,ki az első randevunktól elbújt.
ki az első csóktól elpirúl, szégyenlősen elfut.
Múlt, boldog emlékek, remények,
mond miért múlnak el így az évek?
Maradt az emlék s két gyönyörű gyermek
kiket akkor még, szerelmünk nemzett.
Szerettél,gyűlőlsz, szemeidben látom,
mond miért kivánod most már halálom?
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése